Eddigi Hopp-Parádéink
Budapest, V. kerület-Duna Korzó, 2011. 09. 08.
Budapest, V. kerület-Duna Korzó, 2010. 08. 31.
Békéscsaba-Korzó tér, 2010. 06. 02
Hódmezővásárhely-Városi Strandfürdő és Sportuszoda, 2009. 06. 06.
Hódmezővásárhely-Kossuth tér, 2008. 09. 06.
Győr-Marcalváros, 2008. 06. 14.
Győr-Széchenyi tér, 2007. 09. 16.
VII. Hopp-Parádé Budapest, 2011. szeptember 8. Dunakorzó, Vigadó tér
Köszöntő
Rogán Antal, Belváros-Lipótváros polgármestere, országgyűlési képviselő
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Vendégek!
Engedjék meg, hogy már második alkalommal köszöntsem Önöket a Hopp-Parádén. A tavalyi esztendő volt az első, amikor Budapest adott otthont a neves rendezvénynek, és akkor is elmondtam, hogy örömmel állok az esemény mellé. Az előző év helyszínválasztása sikeresnek bizonyult, ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy a VII. Hopp-Parádé programját is itt, a város központjában kísérheti végig a közönség.
Hosszú évek óta szívügyemnek tekintem, hogy a Belvárost élettel, tartalmas programokkal töltsük meg. Polgármesterként az első pillanattól kezdve arra törekszem, hogy ehhez minél több lehetőséget biztosítson Önkormányzatunk. Közterületi fejlesztéseink is ebbe az irányba mutatnak: folyamatosan megújuló utcáinkkal, tereinkkel olyan környezetet tudtunk megteremteni, ahova érdemes bármikor eljönni, körülnézni, és részt venni a sokszínű események forgatagában.
Városrészünkben a pezsgő kulturális élet mellett talán kevesebbet hallhatunk a sportról, hiszen a kerület kis mérete miatt nincsenek stadionjaink, sportpályáink. Éppen ezért, akárcsak tavaly, idén is lelkesen fogadtuk a kezdeményezést, amellyel egy délután erejéig izgalmas verseny költözik a Belvárosba.
Kívánok minden résztvevőnek és nézőnek izgalmas versenyt és kikapcsolódást! Bízom abban, hogy minél többen látogatnak el a hozzánk az idei Hopp-Parádéra is.
Programok
| 13.00-19.00 |
Gyermek programok folyamatosan (ugrálóvár, lufihajtó mókamester, arcfestés, kézműves program) |
| 13.30 |
MINI Hopp-Parádé, Gyermek távolugró verseny |
| 15.00 | Nemzetközi távolugróverseny |
| 16.00 | TEO, az X-Faktor felfedezettjének fellépése |
| 17.00 | Nemzetközi férfi rúdugró viadal |
Férfi rúdugrás
Férfi távolugrás

































